A dél-szibériai Tuva Köztársaságban, a helyiek által Cárok völgyének nevezett területen több mint száz szkíta kurgán, azaz halomsír található, melyek többségét az elmúlt kétezer év alatt kifosztották a sírrablók. 2001 tavaszán azonban német régészek egy csoportja egy érintetlen szkíta királyi sírra bukkant. A lelet egyesek szerint legalább akkora régészeti szenzáció volt, mint Tutanhamon sírjának egykori feltárása...

Az ásatás 2002-ben tovább folytatódott Hermann Parzinger, a berlini Német Régészeti Intézet professzorának vezetésével, de ekkor már egy filmes stáb is csatlakozott a feltárást végző német-orosz régészcsoporthoz. A Spektrum dokumentumfilmjének első része a 2001-es szenzációs lelettel foglalkozik, s felhasználja a feltáráskor készült amatőr felvételeket is. A nézők így részesülhetnek abban a látványban, amely először tárult a régészek szeme elé... A 75 méter átmérőjű, két méter magas földhalom alatt facölöpökből épített, kőtömbökkel fedett sírkamrából több mint 9000 aranytárgy került elő.

Az eltemetettek ruházatát díszítő aranylemezek, nyakékek, fülbevalók, karkötők, övcsatok, fejdíszek, gyűrűk, gyöngyök és tegezcsatok mind-mind a fejlett szkíta aranyművesség bizonyítékai. Ezek az ötvösremekek a Kr. e. 7. századból származnak, s a belső-ázsiai állatstílusú művészet korai szakaszának jellemző jegyeit viselik magukon. A feltárásban részt vevő Anatoli Nagler, a berlini Német Régészeti Intézet munkatársa szerint - bár ezt nem ebben a filmben mondja - a kurgánleletek megmunkálása a létező legmagasabb színvonalú: "Ezek az emberek kiváló kézműiparosok voltak, ami új fénybe helyezi a szkíta életmód megítélését, és megdönti azt a sztereotipizáló beállítást, miszerint a szkíták csak vad lovasok és harcosok lettek volna, akik vándorlás közben pusztították a többi népeket. A szkíták kultúrája magas színvonalon állt."

Nagler a filmben hozzáteszi még: "Ezerből talán ha egy régésznek adatik meg, hogy ilyen leletre bukkanjon. És neki is csak egyszer az életben." E páratlanul gazdag leletet a szentpétervári Ermitázsba szállították, hogy számos szakember bevonásával megtisztítsák és restaurálják őket.

A régészek munkája 2002-ben újabb halomsírok feltárásával folytatódott a Cárok völgyében. Peter Prestel dokumentumfilmje voltaképpen egy terepmunka végigkövetése a kamerával, közvetlen bepillantás egy régész team munkájába. S bár a filmben a narrátor is beszél, a "főszerep" mégis a régészeké: Hermann Parzinger, Anatoli Nagler és Konstantin Csugunov "élesben" osztja meg tapasztalatait, friss élményeit a nézőkkel. És szerencsére a kamera mindenütt ott van: nemcsak a régészek ecsetjét követi, de elkaphatunk egy-egy pillanatot a feltárásban részt vevő alkalmi munkások mindennapjaiból is. A terepmunka életképeit látva nem feledhetjük, hogy a volt Szovjetunió területén járunk: a feltárás biztonságáról például egy különleges katonai alakulat gondoskodik, kalasnyikovokkal és őrkutyákkal ellátva... Talán a világ egyik legjobban őrzött régészeti feltárását követhetjük nyomon, s ez az elővigyázatosság nem is volt túlzott: egy katonát és egy munkavezetőt az egyik reggel holtan találtak az út mellett...

Ez az ásatás újabb szenzációs aranyleletet nem hozott ugyan, de a régészeknek egyebek között sikerült egy szkíta település nyomaira bukkanniuk, ahonnan csont nyílhegyek, agyagedények, csontkések és agyagfigurák kerültek elő. A korszerű műszerek és a számítógépes animáció segítségével egy egész "sztyeppei város" körvonalai kezdtek kibontakozni: utakkal, kapukkal, erődítményekkel és különböző épületekkel.

Peter Prestel dokumentumfilmje nem akar átfogó képet nyújtani a szkíták történelméről, társadalmáról, vallásáról vagy szokásairól, de a régészek terepmunkája nyomán a nézők előtt mégis feltárul valami a szkíták rég letűnt világából.