MAGYAR ŐSMONDA

Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor a bűn úgy elsokasodott az emberek között, hogy farkasok módjára éltek, Isten megbüntette őket: hatalmas özönvizet bocsátott a földre. Ez az özönvíz minden embert elpusztított, nem maradt más életben, csak NOÉ és annak családja.

NOÉNAK három fia volt: SÉM, KÁM, és JÁFET, ezektől a vízözön után HETVENKÉT NEMZETTSÉG származott. A három fiú nemzetségei más-más világrészben éltek: SÉM utódai ÁZSIÁBAN, KÁM utódai AFRIKÁBAN, JÁFETÉ pedig, EURÓPÁBAN.

Azt mondják, hogy a franciák JÁFET idősebb fiától származnak, és Trója városának pusztulása után először Pannóniába jöttek, abba az országba, amely később a magyarok hazája lett.

A franciák Pannóniában megalapították Szikambria városát, majd nyugatra vonultak, mert erősen féltek a keleti népek támadásától. Nyugaton a Szajna folyó partján telepedtek le, és új hazájukat Francióról, a vezérükről elnevezték Franciaországnak.

JÁFET kisebbik fiától származott egy óriás, akit MÉNRÓTNAK hívtak. Ez az óriás attól tartott, hogy Isten még egyszer özönvizet bocsát a földre, ezért összehívta a rokonait, és velük együtt egy hatalmas tornyot kezdett építeni, hogy a víz elől oda menekülhessenek.

De a tornyot nem építhették fel, mert Isten annyira megváltoztatta a torony építőinek nyelvét, hogy még a rokon se értette meg tulajdon rokonát. Ezért aztán Ménrót népe a világ minden tája felé elszéledt.

Ménrót maga a nyelvek összezavarása után Perzsia országába ment. Itt megismert egy széplányt, akit Enéhnek, tehát szarvasünőnek hívtak, feleségül vette, s a felesége két szép fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az egyiket HUNORNAK, a másikat MAGYARNAK nevezték. Tőlük származnak a hunok és a magyarok.

Amikor már hosszabb ideje éltek a mocsarak között, és hatalmas nemzetté fejlődtek, az a föld már sem, befogadni sem táplálni nem bírta őket. Ezért SZITTYAORSZÁGBA kémlelőket küldtek, s ezek az országot nagy állhatatossággal kikémlelték, majd az egész nép fölkerekedett, és együtt új hazába, SZITTYAORSZÁGBA vonult.

Szittyaország földje nagyon szép: ligetek, erdők, legelők ékesítik, és tele van vadállatokkal. Hatalmas nagykiterjedésű birodalom ez: a Volga folyótól a Kaukázus hegységig terjed. Szittyaországban két nagy folyó ered: a Volgának és a Donnak itt van a forrása.

Egykor régen a szittyák nagyon bölcsek, igen szelídek voltak, a földet nem művelték, és olyan ártatlanul éltek, hogy jóformán semmiféle bűn nem fordult elő közöttük. Egyszerűen éltek még házuk sem volt, csak nemezből készült sátorban laktak.

A szittyák húst, halat, tejet, mézet ettek, és sok barmot tartottak. Ruházkodásra a nyuszt és más vadállatok bőrét használták. Itt olyan sok a nyest, hogy nemcsak a nemesek ruházkodnak bőrével, hanem a gulyások, a kanászok, és a juhászok is ezzel díszítik ruhájukat.

Az aranyat, az ezüstöt a szittyák csak annyiba vették, mint a kavicsot, mert éppen úgy megtalálták saját földjük folyóinak medrében.

A szittyák nem kívánták a másét, mert mindennek bővében voltak, hiszen sok állatot tartottak, és mindig elegendő élelmet szereztek maguknak. A házasságot tiszteletben tartották: minden szittyának csak egy felesége volt.

A szittya nemzetet egy uralkodó sem hajtotta igája alá.

Dárius perzsa királyt a szittyák csúfosan megfutamították: a király nyolcvanezer katonáját elvesztette, és ijedten menekült vissza Perzsiába. Pórul járt Cirus perzsa király is: a szittyák háromszázharmincezer katonájával együtt őt is levágták.

Ugyanezek a szittyák Nagy Sándor királyt, aki sok országot leigázott, csúfosan megszalasztották.

A szittyák minden megpróbáltatást bátran elviseltek. Bátor katonák jó harcosok voltak. Ha sérelem érte őket addig nem nyugodtak, míg az ellenségen bosszút nem álltak.

Amikor a szittyák a harcban győzelmet arattak, a zsákmánnyal semmit sem törődtek, mert csak a hadi dicsőséget keresték. Ezért minden nép félt tőlük: Dárius, Cirus, és Nagy Sándor kivételével a világ egyetlen hadvezére, egy népe, sem mert az ő földjükre rátörni.

Az említett szittya nemzet pedig kemény volt a harcban, és gyors a lovon. Fején sisakot hordott, és az íjjal meg a nyíllal különbül bánt, mint bármelyik a világ összes nemzetei közül. És, hogy valóban ilyen volt, azt utódairól, a magyarokról is megállapíthatjátok.

A szittyák szomszédságában besenyők és fehér kunok laknak. De az északi tenger körül, amely szomszédos vele, egészen Susdal országig puszta erdőség terül el, amelyet ember be nem járhat. Ez hatalmas nagy terület, és azt mondják, hogy ott kilenc hónapon át sűrű köd uralkodik. A napot csak júniusban, júliusban, és augusztusban látják, akkor is napjában csak néhány órán át.

Az említett sivatag hegyeiben kristályt találnak, az erdőkben griffmadár fészkel, és vadászsólyommadár költ, amelyet magyarul kerecsetnek hívnak.

Amikor Hunor és Magyar utódai Szittyaországot elözönlötték, a népet száznyolc nemzettségre osztották fel, ezért abban a hatalmas birodalomban száznyolc tartomány terült le.