I. A Teremtés - a Szefirák

A Kabbala a zsidó ezotéria összefoglaló neve. Végső, rendszerezett formáját az európai Kabbala kialakulásával kapta meg, mely a XII-XIII. századi Provenceben működő Montpelleri Egyetem munkásságához köthető. Ide köthető híres kabbalisták Nathan ben Zakariás, Jeruzsálemi Graffatzi, Tibbon, és Lunei Sámuel. Az Írott Kabbala [1] rengeteg rész'tudományt' fogal magában, mint például a Gematria, (betük számmágiája), Notarikon (névmisztika), és Temura (számisztika). Későbbi, a XIII. század végére kialakuló "tudományai" a Notarikon egyik ága, az Abulafia, a Temura egyik fajtája, a Numerológia, Kabbalista Asztrológia és a legfontosabb, a Tarot. Ekkori fontos kabbalista iskolák a Vak Izsák iskolája (1180-1210), aki az emanációk tanát hírdette, a Warmsi Ekazár iskolája (1220), gemátriai tanulmányaiért, Abulafia és Gikatilia iskolája (1245-1300). A korszak ismert, keresztény kabbalistája Raymondus Lullus (1232-1316), későbbiek pedig Ludovico Lazarellius (1450-1500), Thomas More (1478-1535) , és a Rotterdami Erasmus (-1536) .

A Kabbala tanítása a zsidók szent könyvén a Tórán alapul. Azt mondhatjuk, hogy a Tóra ezoterikus exegézise. Esősorban a Tóra két kiemelt könyvével foglalkozik: a Genezis bevezető fejezeteivel és Jákob Létrájával, valamint Ezékiel próféta könyvével. Ennek az az oka, hogy az előbbi a teremtés kibomlását felső nézőpontból ábrázolja, míg az utóbbi a világegyetemet alulról szemléli. Mint ezoterikus exegézis megkülönbözteti a világról alkotott felfogásunk négy különböző szintjét, melyek hierarchikusan egymás alá rendel: A legalsó szint a Pesat, a következő a Remez, majd a Drus és legvégül a Sod realizációs szintje. Ezek a megértés különböző nevei, és az exegézis különböző szintjei. A Pesat a nyelvi megértés szintje, a szó szerinti értelmezés - a tömeg szintje, az Ezékieli vízió földje, a test. A Remez az allegorikus megértés szintje - az egyén szintje, az Ezékieli vízió tűzszekere, a lélek (psziché). A Drus az uralom szintje - a beavatottak (a király és pap) szintje, az Ezékieli vízió trónja, a tudat (spiritus). A Sod a megvalósítás szintje - Adam Kadmon (az első (isteni) ember) szintje - az Ezékieli vízió embere, az Istennel való legvégső egyesülés. Ez maga a Kabbala.

A Kabbala a Teremtést fogalmát kettős értelemben használja. Mivel hermetikus rendszer, elfogadja a világ mikro-makrokozmikus azonosságát, vagyis hogy az ember és a kozmosz valójában egyazon princípium, analógiába hozható látszólagos különbözőség. Ezt mondja ki Hermes Trismegistos Tabula Smaragdinája:

Ezért a Teremtés is jelenti egyszer a Világ teremtését, és az Ember teremtését, ugyanakkor ez a kettő egy és ugyan az. Az a törvényszerűség, ami megfigyelhető a körülöttünk lévő világban, magában az emberben is ugyanúgy felfedezhető - nincs különbség; ugyanazok az erők építik fel és mozgatják az embert, mint a külső világot. Ezért a teremtés folyamata az emberben végigmenő folyamat is. Így megfordítva a Teremtést, az Ember visszajuthat Istenhez, eljuthat az uniomysticaig.

A Kabbala teremtését két tanítás fejti ki nekünk, az egyik a Kelippotok (héjak) tanítása, másik a Sefirotok (edények) tanítása. Ez a két tanítás teljesen lefedi egymást, csak képi leírása különbözik egymástól. Nagyon röviden megrópbálom összefoglalni őket. Mindkettő abból indul ki, amit a Tóra mond:

Kezdetben volt a káosz, a rendezetlen mindenség (zimzum meo), amely maga a teljes üresség (keroma) volt. A rendezetlen mindenség szféráján túl volt a Végtelen Fény (en sof aur), mely az abszolút Semmi (ayin) és az abszolút Minden (ayin sof) volt - a teljes telítettség (pleroma). A Teremtés nem más mint a végtelen, isteni fény útja, mely maga köré rendezi a rendezetlen mindenséget, és kiáradásában négy világot hoz létre: az Aziluth (“kiárdás”), a Beriah (“teremtés), a Yetzirah (“megformálás”) és az Assiyah (“cselekvés”) világát. Az Aziluth az Ég és Föld távolságát választja el a Semmitől. Az Aziluth az a Világ, melyet a meg nem nyílvánultból Isten Tíz Hangja hívott életre. A látomásos kabbalista mű, a Síúr Qomá részletes leírásai, sőt a Zóhár is ezeket az Első Ember (Adam Kadmon) mivoltára vonatkoztatják. A fej, a szakáll, akár meg az isteni test is, tová ennek méretei nem egyebek, mint az Aziluth világának lefektetésére szolgáló metafizikus jelképek.

Enélkül a természeti ember mit sem tudna a Kiáradás Világáról. A Végtelen Fényből áradt ki, így az egymástól elkülönülő világok, az Aziluth négy szintjéből áramlanak elő. Így az isteni teremtőerőből születik meg a Beriah, azután az isteni erő továbbárad, s a Teremtés Világából felmerül a Yetzirah, majd a Formálás Világából létrejön a legalsó világ, a Készítés Világa, az Assiyah. Ily módon rendre három alsóbb világ keletkezik a Változatlan Egység Isteni Világán belül. A legfelső világ az örök, isteni világ egységét jelenti - ez a Tűz, az Isten Fénye; a második világ az attól elkülönülő szellemi világot - ez a Levegő, az Ember legfelső attribútuma; a harmadik világ az abból lebomló lelki világ - ez a Víz, az Ember lelkisége; a negyedik világ a teremtés végét jelentő anyagi világ - a Föld, az Ember teste.

Továbbá a Kelippot tanítás szerint a Végtelen Fény kiáradása tíz héjat hoz létre az abszolút isteni közép körül, vagy ahogy a Szefirák tanítása fogalmaz, tíz ‘csomót’ hoz létre az isteni világból leszálló úton, megalkotva a Kabbala legelterjedtebb szimbólumát a Kabbalista Fát. Ezek: Keter, Hokmah, Binah, Hesed, Gevurah, Hod, Necah, Yesod, és Malkhut. Legfelül vagy középen van a meg nem nyílvánult létezésből kilépő Akarat, a kiterjedés nélküli pont, minden letező eljövendő forrása, melyet az Első Koronának, Az Öregnek, vagy a Fehér Fejnek is hívnak - ez a Kiáradás oka, Isten megnyílvánuló ereje. Innen árad ki a Tíz Hang, amelyek létrehozzák a relatív világot. A Tíz Isteni Alapelv, Isten attribútumai, vagyis a Szefirák egy szemvillanás alatt szikráznak föl, akár egy örök Villám. A Hagyomány szerint a Szefira (sefirot) szó szerint zafírt vagy felszikrázó fényt jelent, de nevezik számnak, fokozatnak, edénynek, erőnek, köntösnek, koronának, Isten belső arcainak, vagy Ősidőknek is.

A szefirák sorban a Fa csúcsán elhelyezkedő Keter (Korona), majd onnan lefelé a Hokmah (Bölcsesség), a Binah (Megértés), Hesed (Könyörület), a Gevurah (Ítélet), a Tiferet (Szépség), Necah (Örökkévalóság), a Hod (Visszaverődés), a Yesod (Alapzat), végül pedig a Malkuth (Királyság). Egyik-másik szefirának több neve is van; a Gevurah-t, melynek szótöve annyit tesz Hatalom, Dínnek vagy Pehádnak is nevezik, mely Ítéletet és Félelmet jelent, míg a Hod és Necah szefirákat Dicsőségnek és Győzelemnek is fordítják.

A Keterből, az első Koronában a tökéletes magnyílvánuló Egység kettéshasadt, s a Hokmah (Bölcsesség) volt az első princípium, mely kivált az aktív Akaratból, míg a Binah (Megértés) volt ezen aktív gondolat passzív megformálása. E három szefirát a Mennyeieknek nevezik, s az Örök Istenit képviselik a Megnyílvánuló Létezésben. Ők a Szentek Szentje, az Apa és Anya princípiumai. Szerepük a világ rendszerében, hogy jellemezzék a Szigor és Könyörület egymást kiegészítő két pólusát - a Fa két oszlopát, mely a földi szférákban mint Erő és Forma jelenik meg.

Az Akarat a központi oszlopon lefelé sugározva áttöri a nem-szefira Daat (Tudás) képviselte hézagot, hogy magába szívja a Világ aktív erőit. E hézag Szakadékként ismeretes, mely biztosítja az erők föl-le áramlását az Isteni Világból, s lehetőséget biztosítson az Istenhez való visszataláláshoz. A kiáramló isteni erő a Hesednél (Könyörület) éri el az Erő pillérét - ez a mindent átformáló, aktív cselekvő erő elve. Itt növekszik és terjed ki a megnyílvánuló létezés, ami azonban szétszóródna, ha a Gevurah (Ítélet), a Korlátozás elve nem tartaná kordában. Ez egyúttal megvilágítja, miként hatnak egymásra a szefira párok végig az egész Fán, kiegyensúlyozva, ellenőrizve egymást. Miközben felülről irányítják őket, hasonló szabályozó szerepet töltenek be az alsóbb szefirákkal szemben, ahová az isteni erőt irányítják.

Amikor az egyik vagy másik pillér válik dominánsá, akkor vagy túlgerjed a 'rendszer' a túlzott aktivitástól, míg a másik esetében magába roskad a túlzott magába fordulástól. Ahogy a Talmud fogalmaz: "Szigor vagy Ítélkezés nélkül eluralkodna a világon a gonosz, Könyörület nélkül viszont elviselhetetlenül zord volna a létezés." A megfelelő egyensúly beállításával azonban a Világ harmónikussá válik. Hasonló módon működik maga az Ember is. Az ember szervezetében is elengedhetetlen a megfelelő egyensúly - a növekedés vagy visszafogottság, az Erő vagy a Forma túlhajtása betegséget, akár halált is okozhat. Ugyanez a helyzet a Nagy Fa esetében is - mindkettő ugyanazon az elven alapszik.

A Villámfény útját követve a Hesed és Gevurah közti kapcsolat teremti meg a Tiferet (Szépség) szefiráját a központi tengelyen. Ezt az alsó hármasságot a Kabbala az Isteni Érzelem és Erkölcs hármasságának nevezi. A Tiferet a Fa szívében helyezkedik el, félúton fekszik a legfelső és a legalso szefira között. Gyújtópont, egyesítve és kiegyenlítve az itt kereszteződő ösvényekből áramló erőket. Salamon Trónusának nevezik, hiszen összeköttetésben áll a Bölcsesség és Megértés, valamint a Könyörület és Itélet szefirákkal, csakúgy mint az alsóbbakkal. Mivel a Daat nem-szefirája alatt helyezkedikel, "Te"-nek vagy "Szent Áldott Legyen Ő"-nek is nevezik, az isteni jelenlét megnyílvánulására utalva a Létezés Szívében.

A Necah (Örökkévalóság) és a Hod (Visszaverődés) a két legalsó szefira a két szélső oszlopon. A Necah az Erő oszlopán erőt áramoltat az alsóbb világba, míg a Hod visszaáramoltatja ezt a Fa mentén. Ez azért lehetséges, mert tíz menóra volt hajdanában a Templomban, ahol minden egyes Fa az Aziluth Nagy Fájának egy-egy szefiráját képviselte. Ez előmozdítja a szefirák egymás közti kapcsolatait, s lehetővé teszi, hogy az egyes szefirák egyszerre fejtsék ki saját jellegükből adódó erőiket és a Fa teljes erejét is. Ezért a Hodot és a Necaht Seregnek is hívják, hiszen ezek az isteni passzív erő és aktív erő mindkettőjét magukban foglalják. Ők az Első Ember (Adam Kadmon) jobb és bal lába, hiszen ők tartják fennt az egész létezést.

A Yesod (Alapítás) a Fa Alapzata, hiszen a felsőbb szefirák erejének egységét jelenti a kezdet és a vég között oda-vissza feszülő Nagy Húron. Innen száll alá a koncentrált isteni erő a Malkuthba (Királyság), mely az Erő, Forma, és Tudatosság egységéből alakulva az Isteni Lényeg legsűrűbb, egyúttal leggazdagabb elegyét képezi. Ez a mi Anyagi Világunk. Mivel a Malkuth az egyetlen szefira, mely nem áll közvetlen összeköttetésben a Tiferettel, a Yesod egyszerre tllti be a híd és az akadály szerepét a le- és feláramló isteni erőknek. A Yesod lesz az isteni világokba vezető Út kapuja és kulcsa. Az összes alsó szefira gyújtópontja, és az isteni megnyílvánulás utolsó lépcsőfoka. A Yesodban ölt alakot az isteni kiáradás és lehel életet - ömleszti át az Isteni Akaratot - a Malkuth anyagiságába. A Malkuth tehát az Isteni Jelenlét (Sekinah) lakhelye. Mivel az Aziluth legelemibb szintjét képviseli, egyúttal utolsó stádiuma Adam Kadmon Megnevezésének, Teremtésének, Alkotásának és Készítésének.

Ez az Ősfa, mely a Teremtés képlete, minden további teremtett, megformált és készített valóság univerzális mintája - a Világmindenséget kormányzó törvények foglalata - a Világ és az Ember abszolút valósága.

II. A létrejött világ - a Paradicsom

Mivel most már a Hermetika fogalmi rendszerén belül vagyunk, nem lenne jogos azt mondanunk, hogy a Biblia Paradicsomával, foglalkozunk. Inkább azt kéne mondanunk, hogy a bibliai Paradicsom fogalmának ezoterikus hermeneutikáján keresztül mutatunk rá a Teremtés folytán létrejött világ egyes törvényszerűségeire, továbbra is megmaradva a Kabbalánál, alapul véve a Kabbala névmisztikáját.

A Világban megnyílvánuló isteni hierarchia sok struktúra formáját fel tudja venni, így a minket körülvevő struktúrában, a Világban is megnyílvánul. A Paradicsom fogalma, vagyis ‘valami ami körbe van kerítve’ (ld. avesztán pairi+díz), ezért eredetileg a Világ fogalmát jelentette - azét az univerzumét, melyet Isten Teremtett. Ezt a struktúrát, mely az élet középpontját szimbolizálja, a Kabbala Gan Eden-nek “világ kertnek”, vagy simán pardes-nek “kert”nek nevezi. Ez szimbolikusan magát az egész Világot jelenti, hiszen egy teljesen körülvett egészet jelent, valamit ami határok közé van szorítva. Mivel a héberben a szó ‘teste’ csak mássalhangzókból áll, a pardes szó mássalhangzóit írjuk csak le, megkapva a PRDS betüket, melyek kijelölik nekünk az univerzális négyességet, a Teremtett Világ négy égtáját; vizsgálódásunk alapjait.

A négy betű adja ki a Kert szimbólikus képét, mely egy vertikalitást jelöl ki középen - a világ tengelyét, a világ közepén elhelyezkedő Világfának vertikalitását. Ez az Éden Kertjének közepén álló Élet Fája, mely a Világfa, a Kabbalista Fa, a Világhegy, ahová a neofitának el kell jutnia ahhoz, hogy megkapja a beavatást, ahol elkezdheti lassú felkapaszkodását az isteni régiókba. Ez a négy betű hozza létre a Világot, a Kertet, mely minden négyesség szimbóluma, az Teremtett Univerzum maga.

A Kabbala négy világa, az isteni manifesztáció négy szintjét jelöli, meg mely a Világ teljességét adja meg. Az Assiyah, a Cselekvés világa az elemek és a velük való akcionalitás világaként a legalsó. A Yetzirah, a Formálás világa, az e felett elhelyezkedő lelki világ. A Beriah, a Teremtés Világa az ezt irányító, átható szellemi világ. Az Aziluth pedig az ezt átjáró emanációk isteni világ. Ezt a tetrapthüszt jelöli ki a prds négy mássalhangzója is, mely a manifeszt világ ezen négy rejtett valóságáról árulkodik.

A prds a világ felfogásának és tapasztalásának négy különböző szintjét jelenti - a világ értésének négy szintjét, mely a világ értelmezési szintjeinek felel meg. Így a P a Pesat-nak felel meg, R a Remez-nek, D a Drus-nak, S a Sod-nak. Ezek tehát necsak ezoterikus exegetiakai szintjei, hanem a Világ értésének, és rejtett teljességének nevei, melyek csak a beavatottak számára válik tapasztalhatóvá, érthetővé. A Pesat a tömeg szintje - az Assiyah Világában létező ember; a Remez a tömegembert meghaladott reprezentatív ember szintje - A Yetzirah Világában létező ember; a Drus a király vagy pap szintje - A Beriah Világában létező ember; és a Sod a Világot meghaladott, mágussá vált Világember szintje - Az Aziluth Világában létező ember.

A Kabbala Négy Világa, így az ember szellemi felemelkedésének a négy állomása is. Ezek az állomások vannak részletesebben kidolgozva a Kabbalista Fa szimbolikájában, ahol ez a kiteljesedés a tíz szefirához kötötten jelenik meg - a szellemi út tíz lépcsőjében, melyet végigjárva az ember eggyé válik Istennel. Olyan bibliai allegóriák, mint Ezékiel látomása, Jákob Lajtoriája, Ábrahám botja, Mózes Tíz Parancsolata, vagy ezekhez köthető más filozófiák tanításai, mint a görög szférák tanítása, az újplatonista emanációk tana, stb. mind ugyan ennek az igazságnak más megfogalmazásai. De ha kicsit kitekintünk ugyanezt találjuk a tibeti chod és mandala tanításban, a buddhista párada rendszerben, az indiai jóga és tantra yantra rendszerében, az iszlám sufi a’yán thábitah tanításában, ez európai mágia okkult kulcsok tanításában, az alkémia transzmutáció elméletében, a babilóniai asztrológiában, a mitráz hagyomány vagy a nesztóriánus kereszténység, stb. tanításaiban is.

A pardes névmisztikájában rejlő doktrína, nemcsak absztrakt filozófia, hanem történelemben megnyílvánuló valóság is. A zsidó hagyomány két különböző papi kasztja - az Áron-papság és a Melkidéz-papság - jól tükrözi a mennyei kinyilatkoztatások világban megjelenő pragmatikus (külső) és isteni (belső) tudásának kettőségét. Az aktuálisan uralkodó Zsidó Egyházzal szemben mindig voltak iskolák, melyek a zsidó hagyomány belső, isteni tudását éltették tovább. Ilyenek voltak a Merkabah iskolák [ld. Merkabah-Kabbala], a Rajna-vidéki Hasszid iskolák [ld. Chavod-Kabbala] (a magyar “szatmaridok” is a Hasszid mágus-rabbik vonalához tartoztak), a Toldeoi Egyetem mágia szakja [ld. Sefiroth-Kabbala], Salamon Alkabez Saphed iskolája [ld. Chaverim], vagy a Shabbatai Zvi mozgalom, stb..

Ezért a szent könyveket is hierarchiába állítják, a két papság különböző volta miatt. A Tóra, a Törvények gyűjteménye a tömegnek szól, ez a test. A Talmud, a rabbinikus kommentárok gyűjteménye, a kiválasztottaknak szól, ez a lélek. A Kabbala, az igaz tanítások gyűjteménye, a beavatottaknak szól, ez a tudat. Sőt a Kabbala megkülönböztet külső- és belső-kabbalát, megnevezve saját igaz hagyományát, igaz tanítóit. Ezek általában szimbolikus személyekre vagy tanításokra utalnak, és túl nagy téma itt foglalkozni vele, de a teljesség kedvéért néhány ilyen belső “név” Ádám 36 Könyve, Mózes 6. és 7. Könyve, a Széfer Raziel, Henoch Könyve, Noé Írásai, a Melkidézek {Lásd: A Zsidóknak írt Levél 7.-8.} tanításai, stb...

Visszatérve a pardesre, öszzefoglalva azt mondhatjuk, hogy a Kert az Világmindenség szimbolikus megnevezése, a világban rejlő titkok allegóriája, mely ugyan azzal a srtuktúrával rendelkezik, mint az emberi tudat. Négy abszolút valóságból áll össze, a megértés négy különböző szintjével rendelkezik, melyek számára az egyénnek ki kell nyílnia ahhoz, hogy eljusson a legfelső tudatossághoz - hogy eggyéváljon Istennel. Ez a tetraszómia az a megnyílvánuló négyesség mely minden hagyományban megjelenik, kifejezve ezt az univerzális elvet és princípiumait. Ezért a Hermetika módszerének bemutatására, a teljesség igénye nélkül felsorolok néhányat azon négyességek közül, melyek a a világ felfogásának négy szintjét (a négy világot) fejezik ki:

A négy Első Elem; Föld, Víz, Tűz, és Levegő. Az egyiptomi Hagyományban a Menny négy irányának őrzői; Hapi (a Majom - Észak), Thamutet (a Sakál - Kelet), Quebsenut (a Sas - Nyugat), és Amset (az Ember - Dél), vagy a négy fő Isten Re, Su, Geb és Apis. A Keresztény Hagyományban, a négy lelkes állat; a Bika, a Sas, az Oroszlán, és a Kerub vagy Ember. A Zsidó Hagyományban, a Shem ha Meforash, Isten legkülönlegesebb neve, a négy attrubútummal, melyet a YHVH betük jelölnek. A Kabbalista Hagyományban az előző mellet, a Hayot ha Kodesh, a Keter Szefirája körül álló négyarcú angyalok. A Latin Hagyomány négy Világa; Creatio Emanata, Creatio Creata, Creatio Formata, és Creatio Facta, vagy ahogy máshol nevezik; Cosmos, spiritus mundi, anima mundi, és solum. A Kübalion Hagyományban; Szellemi Világ, Mentál Világ, Asztrál Világ, és Fizikai Világ. De a tetrakthüs a Püthagóreuszi Hagyományban; monas, dias, trias, és tetrad, vagy 1, 2, 3, 4. A görög Hagyományban; gnosis, homo pneumatikos, homo psychikos, és homo sharks. A hindu Hagyományban Bráhma Négy Arca. És hogy visszakanyarodjunk ezoterikus exegézisünkhöz, az indiai Hagyomány sukta, upanisad, suttra, és bráhmanaja. Ugyanúgy mint Goethe irodalom felosztása poézisre, teológiára, filozófiára, és prózára. És még végtelenségig folytathatnánk a listát...