Az emberiség négy teremtése

A világ kezdetén, amikor még csak az ég és a tenger létezett, összeült tanácskozni hét isten, a világ négy sarkának őrei, TEPEU, a MUNKÁS, KUKUMAC az ÚR zöld tollas kabátban és HURAKÁN, akit az " Ég szívének " is hívtak.

Tündöklő fény gyújtottak a sötétségben. Amint megegyeztek, Hurakán mennykövet és villámokat hajított le, mennydörgést gördített nyomukban, és kimondta a szót: " Föld ",s a Föld nyomban megjelent a tenger színén, felszínét, hegyek borították, völgyek árkolták, és növények zöldelltek rajta Kukumac isten őszinte örömére.

- Köszönet érte, Hurakán! - kiáltott fel.

- Semmi értelme nincs a munkánknak, ha nem létezik senki, aki hálás lenne érte - jegyezte meg az egyik isten. - Alkossunk olyan tökéletes lényeket, akik megbecsülnek minket, és dicséretünket zengik.

Munkához láttak, és életre keltették a Föld első lakóit, a madarakat, a kígyókat és a vadállatokat. Minden fajnak saját nevet adtak, és elhatározták, hogy az állatok lesznek a növények őrzői.

- Most pedig magasztaljátok teremtőiteket! - parancsolták nekik. Szólítsatok minket a nevünkön! Dicsőítsetek minket!

Az állatok azonban csak csicseregni, sziszegni és bömbölni tudtak. Az istenek csalódottan belátták, hogy az első élőlények nem tökéletesek, ezért így szóltak hozzájuk.

- Arra ítélünk titeket, hogy ezentúl vadásszanak rátok, öljenek meg, és faljanak fel titeket. A hét isten nem akart sokat búslakodni a kudarc miatt, inkább elhatározta, hogy létrehozza az embereket, akik ki tudják majd mutatni teremtőik iránti hálájukat.

Nedves földből egész népet formáltak, de megint csalódniuk kellett. Jóllehet ezek az agyagszobrok, megelevenedtek és beszélni is, tudtak, a fejüket képtelenek volta forgatni, s ezért mindig ugyanabba az irányba meredtek, ráadásul a víztől azonnal szétmállottak. Az istenek leginkább azt nehezményezték, hogy semmiféle érzelmet nem mutattak, és semmivel nem voltak értelmesebbek az álltoknál.

Ezért aztán elpusztították őket, és harmadszor is összegyűltek, hogy kimódolják, miképpen teremthetnének, olyan embereket, akik majd megemlékeznek róluk.

- Próbájuk meg fából - ajánlották némelyek.

A Föld nemsokára fából faragott bábokkal népesült be. Beszéltek szaporodtak, házat is tudtak építeni, de nem volt szívük, nem értettek semmit és nem voltak céljaik. A fabábok éppen olyan kevéssé fogták föl, hogy ki teremtette őket, mint korábban az agyagszobrok.

Kegyvesztettek lettek tehát ők is, kiszáradtak, majd arra ítélték őket az istenek, hogy tűnjenek el teljesen a Föld színéről. Nap mint nap megállás nélkül ömlött az Égből a sötét, gyantaporral kevert eső. A faemberek az árvíz elől a tetőkre, fákra menekültek, de a háziállatok és a szerszámok is fellázadtak, ellenük, amiért azok korábban rosszul bántak velük, és üldözőbe vették őket. E fanemzettség kevés túlélője az erdőkben rejtőzött el, s tőlük származik a fákon élő kismajmok egyik fajtája.

Az istenek újból összegyűltek az éjszaka sötétjében, és elhatározták, hogy lesz ami lesz, megteremtik az igazi embert, méghozzá a hajnal hasadása előtt.

- Nemes anyagra van szükségünk, amiből az ember húsát és vérét készíthetjük, s ami életet, erőt, egyszersmind, értelmet ad nekik.

De hol találunk ilyen anyagot? - tépelődtek.

Míg az istenek törték a fejüket, négy állat a vadmacska, a prérifarkas, a törpepapagáj, és a kánya rátalált.

- Tudjuk, mi ez a különleges anyag - jelentették nekik. - Kövessetek minket!

Elvezették az isteneket egy helyre, ahol vadon nőtt sokféle tápláló növény, többek között a fehér és a sárga kukorica.

- Itt van hát az a varázslatos növény, amiből megalkothatjuk az embereket. - mondták az istenek.

Kimorzsolták a kukoricát, majd megőrölték a fehér és sárga magokat, és tésztát gyúrtak belőle, hogy ebből készítsék el a négy férfi húsát. Ezek végre értelmes lények voltak! Köszönetet mondtak teremtőiknek, és nevükön nevezték őket. Láttak a sötétben, ugyanazt a nyelvet beszélték és ugyanolyan okosak voltak, mint az istenek. Az istenek ekkor aggódni kezdtek.

- Most aztán túl jól sikerült a művünk. Korlátozzuk egy kissé képességeiket! Az emberek szemére párafelhőt bocsátottak, s az elhomályosította látásukat, így már nem láttak mindent a világból, csak azt, ami a közelükben volt.

Végezetül az istenek négy asszonyt is készítettek a kukoricából, s az alvó férfiak mellé helyezték őket. Amikor azok felébredtek, nagy örömmel fedezték fel társnőiket. Így született meg a maja-kicsék népe.